Úgy tűnik, Babu haldoklik...lehet, meg sem éri a reggelt. Az utóbbi időben, főleg, mióta megjárta az állatorvost, nagyon legyengült, ma már kapaszkodni sem tudott. Pedig úgy tűnt, jól van. Evett, ivott, és bár teljesen elvesztette a látását, azért kóborolt fel-alá a helyén. Amikor eltévedt, megült szép nyugodtan, megvárta, míg értementem, és visszaraktam a kedvenc helyére, aztán csak ott állt, és kémlelte a nemlétező messzeséget. Volt olyan is, hogy úgy gondolta, mutat nekem valamit -akkor "kézen fogva" húzott magával, hogy megmutassa, milyen a kilátás a hátsó falra. Mindig ott állt meg. Csontos orrát beékelve a tető és a hátfal közé, békésen ücsörgött a kedvenc fáján. Ma már erre sem volt este ereje. Feküdt csak a földön, gyengén, ügyetlenül próbálva markolászni a számára szokatlan sík felületet. Megemeltem - ijesztően könnyű volt, légies, légzése lassú volt és kimért.

Nem tudom, mi lesz, ha ő elmegy. Amióta dolgozni kezdtem, kísérte a mindennapjaimat. Az első pár napban még óvatosan ismerkedtünk csak egymással, aztán valami kialakult kettőnk között. Feltétel nélkül odáig voltunk egymásért. Én béna voltam, tapasztalatlan de lelkes - ő vak mint az ágyú, gyámoltalan, valahogy mégis mindig higgadt, ha én foglalkoztam vele.  Furcsa lesz a meló nélküle...Hiányozni fog...:(

Aki esetleg nem tudná, Babu egy óriás kaméleon. Talán már csak volt....Másnak csak egy nagy bamba, ragyás bőrű, agyhalott hüllő. Nekem ő volt egy új élet reménye...Azt hiszem, sokat tanultam mellette...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.