Félelem
Nem egész már, csak fél,
elemi erővel remegve,
s hiába szabadulna végre meg,
veszni látja e képet;
Elfúló hangon sóhajt eképp,
ettől remegve örökké:
legyen magyar vagy török,
képtelen létezni e létező.
Veri, veri csak a mellét -
Ez ő, nem más, nem álom
hogy otthona még áll;
lommal teli a lakás,
csupa üres forma, alak;
áskálódó múltja minden része,
s aki belép, merész
eme világ kerekén...
S, hogy nem halnak a gyökerek,
én vagyok híre utolsó vérnek -
hiába ha gyermeke kövér
neki minden kincse
kín.
Csecsemőként látszik
minden, amit te látsz
ikrein egyformának,
hisz mindenük egy -
formának forma csak a párja.
Lelkük tán kopár
javakban, ételben, virágban...
a kertben nem nő virág -
bankárok átka csak az ima
s szavuk csak üres kongás ím
a pénz beszél, a kutya hallja
De ez is csak egy álom, amit a lélek hall
javíthatatlan, álmodozón, örökké
mert csak a szenvedély, ami örök,
kéj, mi megmelenget belül
s birokra kel minden sebbel,
üldögél csak békén
s nem figyel többé
kénszagú haragos fegyverre, soha
mert a száműzött, bujdosó
ha él sem felejt,
mert hiába van út fel,
lejt az, még ha másnak is érzi,
mert romlásba vezet minden, mit ér a vér
zimankós életben; s félti eszét;
mert egyszer utoléri eszét-
esés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.