Végre péntek! *snitt* Végre szombat! Gyorsan telik az idő. Akartam írni tegnap is, de csak hazaértem és eldőltem, kikészített a múlt hét. DE!!! (Murrhahhahhahhaaa) Sikerült megint művelnem egy olyan kamikaze húzást, amit muszáj levésnem. A kezdet kezdete hol máshol is lehetne, mint a romantika és szerelem városának közepén, a szutykos, mocskos, retyás Budapest belső városában! (Blöehh) Egész pontosan Copyraday, csak hogy reklám is meglegyen, ha már ott melózok, és lenyűgöző mosolyommal, és erotikus hangommal (Bassza mindenki fülét) lendítem a forgalmat. Pergessük vissza az időt egészen keddig, amikor is belépett az életembe, egész pontosan a boltba Ő...Alacsony, fekete hajú, ázsiai mintára vágott szem hatalmas fekete szembogarakkal, térdig érő fekete váaszonkabáttal, iskolás táskával, egzotikus akcentussal a kevésbé egzotikus angoljában. (Még mielőtt valaki azzal nyaggatna, hogy na, már megint belezúgtam első látásra egy ismeretlenbe, közlöm, hogy nem, azért nem vagyok ennyire hiperérzékeny a női nemre...az igenre már inkább:)) Szóval bejött Ő, leadta rendelését szakdolgozatára, majd távozott - nem hagyott hátra mást, csak sáros láblenyomatait a frissen feltörölt kőpadlón. Aztán tikk-takk, tikk takk, csütörtök. Amikor is csütörtököt mondott minden, ugyanis szerdán ismételten kocsmázni mentünk a két kollegával, minek következtében az egy sör egy zajos, és hosszú tivornyába torkollott. Az eset jellegét talán mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Peti, miután hazaesett, és a párja közölte, hogy ideje ágyba térnie, könnyed lazasággal közölte, hogy menjen velem. Vagy valamelyik druszámmal:) A helyzet komolyságát (illetve komikusságát) tetézte, hogy rögvest ez után a következő megszólalása annyi volt, hogy "almabanán"...Ha valaki tudja, mi az, írja meg:) Szóóóval ismét csavar, filmes effekt keretében fókuszáljon mindenki a holdra, ami lassan nappá tűnik át, és kanyarodjon vissza lelki kukkereivel csütörtökre, egész pontosan a csütörtök délutáni részére, amikor hármasban vigyorogtunk egymásra a pangás közepette, a három másnapos, fejfájós ultrakan, akik még ahhoz is hülyék voltak aznap, hogy a csajok után nézzen szünetelés közben. Ekkor csörrent meg a telefon, ahol is közölték, hogy a következő hívás nekem fog szólni, mivel az ottmaradottak közül egyes egyedül én tudok elviekben kommunikálni angolul...Summa summárum felvettem a telót, és meghallottam kellemes tónusát a kellemesen izgatott, csacsogó stílusában. Az a fajta hanghordozása volt, amiről az ember érzi, hogy a másik mosolyog a túloldalon - és ezzel őt magát is mosolygásra készteti. Úgyhogy kellemes vigyorgás közepette elmagyarázta nekem, hogy mégis csak kellene neki a diplomamunka kötése, amit el is küldött mailben, csak van egy kis gond, amiben segíthetnék neki. Segítettem. Aztán rájött, hogy valami gond van, úgyhogy azt is bütyköljem át, majd visszaküldtem neki az egészet, hogy ellenőrizze, jó lesz-e úgy, ahogy. Elvégre a vevőért mindent, bár a többiek nagyon rá akartak venni, hogy számoljam fel a szerkesztési díjat is, ha már ennyit gürizek...Pfejj, egyikük sem hallott még a lovagi szolgálatról? Tehát tikk takk ismét, lényeg a friss lehellet, eljutottunk addig, hogy este fél 7. Mi meg zárunk 6kor papíron, és még mindig csak a hibák kerültek elő. Ekkorra már mindenki szívatott azzal, hogy úgy nevettem, mit kiskamasz a nemi felvilágosításnál, és miért is nem hívom el randira, ha ennyit traccsolunk telefonon. (laza 40 perc, végülis...) A végén abban maradtunk nagy mosolygás közepette, hogy a nyomtatással (jah, kérrem az is kell) várunk holnap reggelig, amíg kidolgozhatja, megszerkesztheti, átnézheti, és elküldheti, és másnap, amikor reggel beesek a szokásos késésemmel megverve (átok rád, BKV), kinyomtatom és megcsinálok mindent, amit akar...a szakdolgozatával. Másnap reggel be is mentem, a busz hozta a szokásos formáját, úgyhogy koccolt a busz, minek következtében a szokásos 5 perces formámat hozva be is estem, és neki is álltam csekkolni a mailt. Négy a saját, privát mailen, amiről én küldözgettem a javított verziókat, és négy a céges mailen, amit utálok az outlook miatt. "Sajnos" csak ugyanazon NÉGY(!!!) dokumentum, amiben a javítás eredetije, javítása, a javítás javítása, az egész visszavonása, és újabb verziója volt. Ifjonti vén kecske hévemmel neki is estem a nyomtatásnak, aminek sikerrel vettem első 33 oldalát, midőn csöngött a telefon, és a kellemes csacsogós hang közölte velem a kedves, egzotikus akcentusával, a kevésbé egzotikus angolján, hogy gyorsan lőjem le az épp folyamatban levő projectet, mert ÚJABB hibákat talált, amit segítsek kijavítani, a kijavítást küldjem vissza, amit ő átnéz, újra kijavít, amit visszakült...(deja-vu, nem?:)) A lényeg, hogy abban maradtunk, várjunk a dolgainkkal, amíg minden titti-fittire megcsinál, és átküld, de a lényeg, hogy nem egy kellene, hanem kettő, és még délre kérné, ha lehet. Ezek után malom, aktív melóval fűszerezve, egészen f12ig, amikor is belépett Ő (Tamm, tamm tamm, tamm tamm....Üstbod, cintányér, darth vader hangulatzene, stb) Alacsony, fekete hajjal, blabla...nem ismétlen, aki elfelejtette, olvasson vissza. Szal belépett, kedvesen rám mosolygott, én kedvesen rá, majd a telóból hallott aranyos hangján megkérdezte, hogy én vagyok-e aki vagyok. A féloldalas bemutatkozás után (sajnos én nem tudta, hogyan kell kiejteni a nevét, pedig egy estén át néztem a maillistában) megtárgyaltuk, hogy most már jó a dolog, csak nem tudta elküldeni, mert nem lett kész időben, de itt van nála pendriveon, nyomtassuk ki arról, amit miért is ne tennénk meg? Elvégre a vevőért mindent. Még azt a hülye vigyort is, amit a másik két kanmajom ejtett meg a háttérben, úgy érezve a hátamon, mint a lódarázs csípését egy forró, nyári estén. Nyomtatás közben persze kiderült, hogy javítani kell megint egy másik oldalon, nem kicsit, csak laza 10 percet, de ha már így megvan minden, elszaladna amíg kötünk, felvenni egy kis casht, mivel a kártyát sajnos csak szopogatni tudjuk, de pénzt levenni róla nem. Addigra már én is úgy voltam vele, hogy amikor visszajön, sok sikert kívánok neki, megnézetem vele két kezem randára sikerült alkotását, átlapoztatva, figyelve arra, hogy 10 perc múlva le kell adnia a tanárának, aki 30 percnyire van a suliban... Aztán bejött a tömeg, én meg el lettem szólítva egyéb ügyes-bajos dolgokra, úgyhogy Peri kollega szolgálta ki. Érzéketlenül, kapkodva, szót sem vesztegetve semmire...mivel nem is tudott volna. Ő egy kis ideig ott állt, talán téblábolt is egy kicsit, majd távozott, Peti meg bevitte az övön aluli ütést, mivel megpróbált beugratni azzal, hogy pedig azért téblábolt, mert a kezében egy apró cetlit szrongatott, amit nekem szánt vala. Kamunak kamu, csak rosszul esett kicsit. Túl rég óta vagyok egyedül. Ami visznt a hülyeség netovábbja lehetett részemről, az az, hogy ez előtt kb 30 perccel küldtem neki egy mailt, elnézést kérve, amiért pénteken olyan rohanás volt, ezen kívül meg sok sikert kívánva neki a diplomamunkájához. Sztem holnap felmondok, és elmegyek helikopternek. Vagy csengős kisautónak, elég idióta vagyok hozzá minden jel szerint:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.