No Reply
2007.11.27. 21:29
A mai nap a nem-válaszolás jegyében telt el. Egész pontosan Mo volt neten, olvasta az iwiw üzenetemet, de nem válaszolt, a blogot meg vagy nem olvasta, vagy nem kívánt rá válaszolni. Táncos párom, későbbiekben K2 szintén olvasta a tegnap ide is bemásolt kis üzenetet, de ő sem válaszolt. Nála mondjuk írtam is, hogy nem akarok választ. Úgyhogy az kevésbé érdekel. Ráadásul most, hogy rászántam magam, hogy leülök, megropogtatom mindenemet és leírom a mai napi agymenést, ki is ment minden a fejemből. Arra emlékszem csak, hogy exemmel beszéltünk valamiről, amiről itt is akartam töprengeni egy sort, de elvesztettem a fonalat. Talán annyira nem is fontos, elvégre nem nagyon olvassa senki sem. Jah! Megvan...Kérdezte tőlem, hogy nehezebb lenne-e megbocsájtani Dórinak, mint a többieknek - elvégre vastagon a legnagyobb szemétséget ő csinálta meg velem. Az a vicces, hogy a válaszom az, hogy nem. Lehet, ő volt a legnagyobb szemétláda mind közül, lehet, ő törte darabokra úgy a szívemet, hogy azóta sem tudtam még összerakni, de ő volt az, aki azt a fajta stabil, nyugodt boldogságot is megismertette velem, amit más eddig nem tudott megadni. Dóri geci volt velem, igen, de ezek mellett R1 szivatott hónapokig, Nadine kihasznált, Zsu eltűnt egy szó nélkül, K1ről jobb, ha nem is vesztegetünk szót, Mártinak csak egy este kellett, W meg nem volt barátnő...Mo meg valahogy mindig csak addig jut, hogy lebegtessen a levegőben, aztán egy laza, jól irányzott Szávay-s mozdulattal leszerváljon a túlsó térfél alapvonalára, csak nem pattogok, hanem padlót fogok. Ezek után mi a különbség Dóri meg a többiek között? Hogy tudom, hogy volt idő, amikor tényleg szeretett. Amikor tényleg csak az enyém volt. Amikor nem hazudott és nem vágott át, és amikor velem találkozott is csak rám figyelt és csak én kellettem neki. És EZ az utolsó mondat az, amit más még nem adott meg legutóbbi exemen kívül. Csak ő meg ugye egy vallásért cserélt le. Meg vele nem igazán ment a dolog. De akkor miért csodálkozik mindenki, hogy nem bízom a nőkben, mikor már vagy 5 éve nem volt olyan, hogy egy nőnek csakis és kizárólag én kelljek? És nem azért, mert épp ki tud mászni a hátamon a depiből, vagy mert elég életet tudok bele tölteni, hogy ne akarjon lesétálni a tetőről, vagy telenyomni magát speeddel? Elhiszem, hogy nem kellek a nőknek, csak azt nem értem, hogy MIÉRT. Ha mindenre azt mondják, hogy megvan, csak a szikra hiányzik, akkor miért hiányzik a szikra, ha pedig valami más hiányzik, akkor miért mondják azt, hogy minden más megvan? Ha azt mondják pocak, lehet rajta változtatni. Ha azt mondják, büdős a szám, tudok rata változtatni. Ha azt mondják, tudálatos pöcs vagyok, azon nem tudok változtatni...de legalább valahol megértem. Tényleg az vagyok:P És akkor ezek után most mi van? Fel van vésve a hátamra, hogy "Lehetne, ha..."? Én vagyok az elcseszett élet manifesztációja? Az elbaltázott lehetőség? Sztem csak nem vagyok elég paraszt az élethez. Sztem csak nem nyomulok eléggé, hogy elég legyen a mai korosztálynak, mert én valamiféle csöndes, tánc szerű egymásra hangolódásban hiszek, nem pedig a pörgős nummerás életvitelben...Hát, majd elválik, hogy mire jutok idővel. A változás nem egy nehéz dolog, csak tudni kellene, hogy merre tovább...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.