A minap valaki azt kérdezte tőlem arra a megjegyzésemre, hogy fontos nekem: "Miért?"

Van erre egyáltalán jó válasz? Mondjam azt, hogy szép a mosolya, jó alakja van, kedves a nevetése, selymes a haja, szeretem a humorát, szeretem ahogy a világot látja? Egyrészt nem láttam, másrészt ezek mind common bullshitek. Olcsó kifogások arra, amit nem tudunk nevén nevezni. Fontos. Pont. Ha azt mondom, fontos ezért, vagy azért, akkor nem ő fontos, hanem az, amit adni tud. Nekem viszont nincs ilyen. Azért fontos, mert van és létezik, mert tudom, hogy van, és létezik. Része a világomnak, a napjaimnak, az estéimnek, akkor is, ha nincs jelen. Fontos azért, mert eszembe jut nap közben, mert elolvasom a blogját, az üzeneteit, mert gondolok arra, mit csinálhat most épp; bár kétlem, hogy boldoggá tenne, ha tudnám...

Egyáltalán, miért kell ezt megkérdezni? Szörnyű dolog fontosnak lenni valaki számára? Vagy épp ellenkezőleg, sérült lelkeinket ápolgatjuk a válaszokkal, hogy igen, én is lehetek jó valakinek, valamiben? Nem tudom, miben jó. Abban sem, hogy tényleg létezik-e abban a formában, amit mutatott eddig nekem magából. Lehet, az egész csak egy belülről jövő, oktalan késztetés. Levont ez bármit is az értékéből? Idegenek vagyunk, és mégis látjuk egymást zöld pöttyök és kusza szavak képében. Több, mint majd hétmilliárd másik, akinek a létezéséről sem tudok.

Nekem ennyi elég ahhoz, hogy valaki különleges legyen. Még akkor is, ha tök más, mint én.

Vagy épp amit elképzelek róla. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.