Eredetileg egészen másról akartam írni, mivel ma túl estem az idei első szülinapi köszöntésen, de aztán a legutolsó komment adott valami jobb témát. Ez pedig az anonim kommentelők furcsasága. Merthogy szerintem határozottan furcsa, sőt, ostoba dolog névtelenül kommentelni akárkihez is.

Már csak azért is, mert ugye, így nem lehet tudni, hogy ki az illető. Persze, ez a lényeg - de miért is lényeges ez? Tényleg annak van problémája, aki leírja azt, vagy annak, aki még csak fel sem vállalja, hogy ezt gondolja?Ráadásul az anonimitás magában hordozza önnön eredménytelenségét. Elvégre amit senki nem mond ki, az el sem hangzik. "Hüjjeabíró" bekiáltás egy meccs közepén. Ha jót ír, akkor miért titkolja önnön személyazonosságát? Ha rosszat pedig, mégis mit vár egy ilyen beírástól? Valami érdemleges reakciót? Gondolatébresztést? Világmegváltást? Egyrészt: nem tudom, ki az az illető, így az illető nyilván nem tudja, ki vagyok, milyen vagyok, akkor meg hol fájjon, amit gondol? Ha esetleg ismer: tényleg ismer, ha nem képes a "szemembe" mondani amit gondol? He élőben is a szemembe mondja, akkor itt miért is takarózik? Ezzel kb elér annyit, hogy kb 10 percig elbassza a kedvemet; aztán elmúlik, lepereg, mint falról a vakolat. Nem ember, hisz egy embernek neve, arca, személyisége is van - ebből pedig egyik sincs itt. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy töröljem a dolgokat. De aztán rájöttem, felesleges. Hiszen nem is létezik; csak egy betűhalmaz a semmiben.,,

DE, ha esetleg úgy kezelem, mint egy tényleges véleményt, amit valaki megalapozottnak gondol. Kezdjem el győzködni, hogy vak, hülye, és a maga portáján kezdjen el söprögetni? Hogy X idő után azért érdemes lenne végre megtanulnia, hogy az emberek mások, és talán nem azt élik meg feltétlenül, amit ő gondol, hanem mást, máshogy? Úgysem hiszi el. Úgysem fogadja el. Már csak azért is állítom ezt, mert minden ismerősömnek szemébe mondom mindezt, ha igaznak tartom. Hiszen, ez a blog sem szól másról: elmondom, amit gondolok emberekről, helyzetekről, pillanatokról vagy akármi másról. Még csak azt sem mondhatja senki, hogy arctalanul, egy nicknév mögé bújva teszem mindezt, hiszen sosem zárkózom el egy-egy kapcsolatkeresés elől; példa erre Kislatol, akivel találkoztam élőben, Bench, akivel MSNen beszélek, az összes blogos, akiknek olvasom a blogjáát, és akik viszont olvasnak. Akik kérdezték, megkapták a nevemet, címemet, telefonszámomat - ennél többet azt hiszem, aligha lehet bloggerként tenni, hogy megmutassam, felvállaljam, ki is vagyok, mi is vagyok. 

Aztán itt jön az a dolog, amit már Csibike is feszegetett, és amiről azt hittem, én elkerülhetem. Nevezetesen ez a kicsinyes "biztos rólam szól" felfogása eme noname egyénnek. Nem körülötte forog a világ, nem körülötte forog az én életem; amit írok, magam miatt írom, a magam gondolatait, a magam véleményeit, és -akármennyire is meglepő,- a magam ötleteim alapján. Az előző bejegyzés semmi másról nem szólt, csak egy gondolatról: hogy a hiéna mindig röhög, akármi is történik. Ennyi, nem több. Ha azt akarom leírni, hogy elegem van Loboncból, anyámékból, apámékból, Krisztiből, magamból, az emlékeimből, a világból és az emberiségből, akkor arról fogok írni - nem pedig hiénákról, röhögésről, zenékről és filmekről.  Miért kell egy ilyen dolgot, egy ilyen nevetségesen rövid, 3 mondatos bejegyzést, agymenést teljességgel másnak értelmezni, másnak kezelni, mint annak, ami? 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.