Egyre jobban kezdem ténylegesen azt hinni, hogy a lakás, és benne jómagam is, el vagyunk átkozva. A hétvégémet Etyeken töltöttem egy kétfős bulin egy nő társaságában, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Emesének. (Köszönjük, Emese:)) Igazából Szilvinek hívják, az Emese csak egy álltalam ráragasztott becenév, és a találkozó minden furcsaság dacára jó volt. Békés, nyugis, természetközeli, az élvezeti faktort mindössze az rontotta, hogy a macskaallergiám mellé kaptam 5 macskát a lakásba. Viszont ittam forrásvizet, ettem vega-mixet, (Paradicsom, paprika, hagymák, fűszerek, fenyőmag, kicsit olyan bolognais hangulatban), sétáltattunk kutyát, és rengeteget beszéltünk. Csak ne kérdezze senki, miről,mert lövésem sincs. Mindenről. Aztán tegnapra már az allergia is alább hagyott annyira, hogy kapjak levegőt rendesen, és ne egyfajta kellemes Darth Vaderes hangulatban szuszogjak egy napig. Aztán elmúlt a hétvége, és hazaértem, és azóta is azt érzem, hiba volt. Úgy kezdődött ugyanis, hogy mire hazaértem, valami berohadt a kukába. Nem kicsit...úgyhogy a főtetlen-fűthetetlen lakásban kezdtem egy kiadós szellőztetéssel, meg szemétlevitellel és társaival - erősen igyekezve bent tartani nem létező vacsorám maradékait. Aztán este átjöttek Loboncék, amikor is olyan hangulatba kerültem, mint akit akasztani visznek, és csak néztük egymás bamba fejét hulla fáradtan. Ja, igen, még hazafelé menet kicsit szédültem, meg ilyenek, úgyhogy egy-két dolognak úgy teljesen lazán nekigyalogoltam. Pl az Arena Plaza bejáratának...Aztán 11 felé el is mentem aludni, hogy hátha csak a kialvatlanság bosszulja meg magát immáron sokadjára, de neeeeeem. Úgyanis rögtön ébredésem után arra eszméltem, hogy a tüdőbajom visszatért, és hozott erősítést. Minden lélegzet mart és égetett, mintha parazsat öntöttek volna a torkomba, miközben egy ifával még rám is tolattak. Úgyhogy kellemes két órás fuldoklással-öklendezéssel és turhaszabadítással kezdtem a napot, de végül sikerült minden zavaró tényezőtöl megszabadulni, és jelentem, már kapok levegőt! Aztán valami furcsa késztetésnek engedve megnéztem a telefonomat. Naná, hogy megdöglött, nem kicsit, NAGYON. Totálisan. Amolyan fullos mindenségben, amikor se a töltésre nem reagál már, se a gombok nyomkodására, csak elkezd világítani bőszen az infra visszajelzője, aminek egyébként semmi dolga nincs. Állást lesni telefon nélkül viszont bajos, úgyhogy uccu, keressük elő a réges régi Alcatelt, az még hátha jó! Az legalább bírja a gyűrődést! Hát, bírta. A kézi töltőmasina, amit kimondottan azért vettem, hogy szükség esetén áram nélkül is tudjam tölteni a telót, nem, két tekerés után megpatkolt az is. Szintén csak a semmitől. Aztán előkutattam a Szotyi által szétrágott hálózati töltőmasinnát - na, az működik! kipp kopp, kipp kopp. Eddig még villog a visszajelző. Az azért érdekes, hogy az összes háttérképem megpatkolt a telefonon, megint csak különösebb ok nélkül - az egyetlen kép, ami megmaradt, és szóba jöhetett mint háttérkép, az Kriszti, méghozzá az egyik első találkozásunkkor - ahogy bort iszik (és nem prédikál vizet:P)

Most ez véletlen, átok, sors, vagy csak ennyire szivatni akar engem valaki? :S

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.