Ippeg három napja az utolsó postnak. Ippeg három nap, amíg tartott valami látszat-illúzió; ippeg három nap, hogy a közös bulitól eljussunk addig, hogy nem is beszélünk egymással. Azért az érdekes, hogy három nap magány mennyivel hosszabbnak tűnik, mint három nap relative boldogság. A viszonítás egyértelmű, mégsem egy túl optimista dolog. Meg persze; az sem mindegy, hogy kivel-mivel telik a három nap csoda. Talán ha mással éltem volna át ennyit, kicsit mélyebben, mint most, elég lenne egy egész életre; ha pedig mással, kicsit kevesebbet töltöttem volna el ezt az időt, talán fel sem tűnne. Mondjuk akkor is boldogabb lennék a mostani állapotnál, ez szinte biztos. Időjárásnak köszönhető mellkasi fájdalommal, alvászavarral és dögletes hőséggel nehéz bármit is pozitívan kezelni az életből, még ha az elmúlt három napban volt némi boldogító dolog is, mint pl a gigászi palacsintasütés, filmnézés és törés nélküli vezetés. Említhetném a tegnapi nap meglepetését, találkozást Kislatollal. (Üdv innen is, még mindig jó a könyv^^) Ami furcsaság még, de talán a koromból is fakad, hogy ismét valami könnyebb idodalomhoz nyúltam, mintsem a virtuális valóság szikráihoz; bár ez sem teljesen igaz. Nahh de még mielőtt belekavarodok, kezdem a könnyűirodalommal. Amikor épp füstöl az agyam, és sápatagok a fények, amikor nem fog eléggé a tudat egy angol fordításhoz, és reszketegek az ujjak egy fürge klavipötyögéshez, előveszem Brian Daley könnyed sci-fi trilógiáját. Korábban írt a Star Wars sorozathoz is, egy Han Solo triológiát; és épp ezért talán, ezt az irányt próbálták meg meglovagolni. A trilógia címei ugyanis: Érzékeny búcsú a birodalomtól, A birodalmi flotta, és a Csillagrombolók. Címeikben elsődlegesen a Star Wars jut az ember eszébe; akkor pedig főleg, ha egy jó másfél centis Star Wars felirat is fityeg a borítón. (Egészen pontosan ez szerepel a borítón, ha megnézed az apróbetűs részt is: A Star wars sorozat Han Solo köteteinek szerzője Brian Daley új regénye"; természetesen a Han Solo, és a Star Wars felirat jóóó markánsan kiemelve...) Ezzel ellentétben viszont a regénynek köze nincs a Star Warshoz, vagy akár csak az univerzumához. Teljességgel fiktív világ, mentes minden olyan gyökértől, ami üvöltően máshonnan koppintott lenne. Ebben a komplett világban csillagokra kiterjedő birodalmak vannak, egymástól gyökeresen eltérő társadalmakkal, szokásokkal, fajokkal; miközben egy oly nagysikerű társ, mint a Csillagok Háborúja átlagos gravitációval dolgozik, itt meg vannak említve azok a napok, melyeken az eltérő gravitációkhoz szoktatják magukat; A kitágult világgal együtt pedig kitágultak a drogok, élvezetek, illegalitások és szokások egész rendszere. A regény döcögős eleje dacára visszaadja mindazon kaotikus rendszerek finomságát, melyek egy efféle világot ténylegesen felépíthetnek. A magam részéről szeretettel ajánlom minden sci-fi olvasónak, akinek a kezébe kerül; ellenérzés esetén mea culpa; nekem tényleg tetszik!

Ha nem vagyok annyira agyhalott, vagy elég fény van a bogarászáshoz, előveszem a kölcsönkönyvet: C. S. Lewis: The Chronicles of Narnia. Igen, így, eredeti angolban. Meglepett a tény, hogy hét könyvből áll az egész Narnia krónikái, miközben én, és ismerőseim szinte teljes egésze meg volt róla győződve, hogy csupán azon kettőből áll, melyet meg is filmesítettek. Baromira nem pedig. Még csak nem is az első-utolsó, esetleg két középső párosításról van szó. A másodikról, és a negyedikről, egészen pontosan, vagyis semmiféle szimmetriát nem lehet megtalálni benne. Mindenesetre vérbő okkultként egyből megtaláltam azt a mondatot, amit annyiszor érzek magamon is; és amit annyi társam tapasztal. Tipikus módon persze, ez alkalommal is az elcseszett, másokon élősködő, beszari varázsló szájába adva: "Egy ember nem a semmiért lesz varázsló. A végére belebetegedtem. Aztán jobban lettem; és a végén ténylegesen tudtam.". Néha eltöprengek azon, mennyi részese az életem alakulásának az, amivel szabadidőmben foglalkozom; milyen lenne az életem akkor, ha megragadnék a szimpla, hétköznapi racionalizmusnál, és a sors akarata helyett a szükség szavát követném, ha a lélek vágyai helyett a test vágyait helyezném előtérbe...

Végül; ha már szóbakerült. Amikor van időm, de füstöl az agyam a betűktől; amikor kint fullaszt a hőség és az ágyban csak a saját csatakos testem vergődne, leülök a Fahrenheit elé, és kilépek a világból. Az ATARI eme csodája elé, ami tényleg MÁS mint egy játék. Abban legalábbis egészen biztosan, hogy lehetetlen igazából behatárolni. Nem szerepjáték, pedig az, nem kutatós-nyomozós, pedig az; túl sok benne az okkult egy racionális játékhoz, túl sok benne a racionalizmus egy misztikus játékhoz. Ha be akarnám önhatalmúlag kategorizálni, azt mondanám: szerepjátékos elemekkel ötvözött okkult-horror point'n'click. Valójában egy életérzés. Ahogy az intro első mondatában megfogalmazzák"amikor egy hétköznapi emberrel rendkívüli dolgok történnek." Sokkoló; mikor először játszottam végig, úgy 3 évvel ez előtt, teljesen magával ragadott. Két napig gyakorlatilag semmi mást nem csináltam, csak ültem, és zombi kifejezéssel az arcomon mentem előre; hogy gyilkosként kezdve végül megmentsem a világot. Aztán amikor vége lett, valami más is véget ért. Mint egy jó filmben, a végével nem érzed azt, hogy ok, befejezve, lekerekítve; és nem azért, mert izgalmas dolgok történhetnek még, vagy mert nincs még igazából lezárva az egész. Egyszerűen magával ragad, megszereted, esetlegesen valahol azonosulsz a szereplőkkel, átérzed a fájdalmukat, szenvedéseiket, örömeiket, és mikor megjelenik a "The End" felirat, nem akarod magukra hagyni őket. Látni, átélni szeretnéd a mindennapjaikat, ahogyan a rendkívüli dolgok után immáron a rendes életvitelük következik. Az egész játékot azok a tipikus apróságok teszik naggyá az én szememben, amit sok egyéb játékból kihagynak: érzelmek. A szereplőknek hangulatai vannak, gondolataik, félelmeik; küzdenek a bizalmatlansággal, önmagukkal, egymással. Nem is nagyon ragozom tovább ezt a részét; akit érdekel, szerezze meg, és játsszon vele. Mindenkinek érdemes, akiknek kicsit mélyebb érzelmi világuk van, és vonzódnak a misztikumokhoz.

És hogy a játék miért is kapott 18+-os mesorolást? Mert az élet minden része benne van. Fájdalom, halál, depresszió, küszködés, klottyantás, fáradtság, éhség, izgalom...és ahogy ezt az alábbi video is bizonyítja, a szex. És hogy miért pont ezt a videót tettem be? Nem is tudom. Talán mert benne van az, hogy két olyan ember is szerelembe eshet, akik korábban egymás ellen küzdöttek; talán mert benne van, hogy egyikük olyan ember, aki valahol belül már halott; hogy az is lehet szerelmes, aki valami fontosat örökre elveszített magából...és talán azért, mert ez egy olyan dolog, amit immáron több, mint két éve csak játékban élhettem át...

Egy megfelelő partnerrel egy efféle három napos csoda megváltoztathatná az életemet....csak sajnos, továbbra is csupán egy megfelelő partner van, akitől vágynék ilyesmire; vele pedig aligha törtnénhet meg...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.