Egen. Mindig eljön, ahogy az évszakok, amikor valami véget ér - és ha rólam van szó, úgy valami megérthetetlen, megfejthetetlen változás hozza el ezt az állapotot, amit még csak látni sem lehet...Most is véget ért egy korszak. Kivettem a fényképét a tárcámból, és eltettem a kis dobozkába a gyűrű mellé; elfeledésre váró emlék, fájó mozzanat innentől, mint megannyi más. Ezentúl egyedül táncolok, könnyekkel a szememben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.