Finaly! Évekkel ez előtt alighanem a Scools outot üvöltöttem volna ilyenkor, de mostanra se scool, se Alice.A Work out meg egészen mást jelent, úgyhogy azt sem erőltetném. Egyszóval vége a hétnek, és van ismét két teljes napom arra, hogy pihenjek, regenerálódjak, takarítsak, és kimossam a gatyát, amit ma öntöttem le forró csokival...Azért hogy ne legyen olyan unalmas ez a bejegyzés, meg a péntek este se, történt pár dolog. Még a héten kaptam egy új gépet, ami tökjó - csak épp tökszar...Lövésem sincs, hogy mit kellene vagy lehetne még csinálni vele, de hátha...A másik, ami némileg furább az az, hogy ma elmentem egy kolleganőmmel sörözni. Söröztünk. Bagóztunk. Sőt, még beszélgettünk is! Természetesen szerelemről, érzelmekről, ezoterikáról, sorsról, munkáról rengeteget, a világról meg kevésbé rengeteget. Továbbra is bizarr egy nálamnál 10 évvel idősebb nővel egyenrangúként beszélni; még bizarrabb látni is benne a nőt. Nahh nem partnerként; sajnos ezt az érzést még mindig bitorolja ugyanaz a személy, és akárhogy is szeretném, nem tudok ezzel mit kezdeni; pedig ideje lenne. Mindenesetre kommunikáltam, és úgy érzem, megint megtörténtek azok a tiszteletkörök, amikre valamennyire szükségem van néha; meg azok is, amikre nincs. Igen, továbbra is úgy érzem, (mondhatni tudom,) hogy nem érdeklem, hogy nem olvas, hogy nem is fog ez sosem változni; a dühítő csak az, hogy ez sem képes megmásítani a dolgokat. Mindig eszembe jut erre, amit a főnököm mesélt; hogy ő mennyire idegenkedett amostani férjétől, akitől kb annyi választja el lelkileg, mint engem Tőle. Intenzív, pörgős, pozitív és életteli nő, kicsit szürke, kicsit fekete, visszahúzódó, csöndes férfi. Megmosolyogtatott, amikor arról mesélt, hogyan akarta két héttel esküvő előtt visszamondani az egészet csak azért, mert úgy érezte, ez nem az, ez nem szerelem...és azóta immáron több, mint harminc esztendeje szerelmes belé olyan hévvel és lendülettel, amilyet azóta sem talált meg máshol. Olyan tűzzel, ami nem múlik el, és olyan partnerrel, akitől nem választhatja el senki, mert nem akar mást; pedig a párja még azt is megengedné neki. Nohh de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy nincs lényeg. Ez is egy olyan nap, mint a többi, és POZITÍV, még ha sokan nem is hiszik el, hogy tényleg így érzem. Azzal együtt főleg hogy sikerült megtalálnom egy olyan számot, amit ezer éve kerestem, és sehogy sem tudtam rálelni, és most (HAHHAHHAAAA!!!) leadták sörözés közben a rádióban, címmel és előadóval egyetemben! Karöltve olyan számokkal, amiket megboldogult ifjúkorom szerelmes korszakaira emlékeztetett. Kissed by a rose, és társai, ohh my. Egen...ideje lassan felnőnie mindenkinek; nekem is. Elereszteni a gyereket, aki csak játszik másokkal, elereszteni az érzéseket, amik hiába valóak, miközben magamban így is, úgy is érzem, hogy nem mentek el, és becsomósodtak valahova a gyomrom környékére; asszem ideje a nyitásnak, és a sorbaállásnak. Olyan leszek, mint oly sok mindenki más: hazugságból és álmokból szövöm majd össze a kapcsolatomat, miközben legbelül őrzöm majd, mint egy kedves de elérhetetlen álomképet, belehazudok majd érte más nők arcába, csak hogy jobb, és könnyebb legyen, és ne egyedül töltsem el az estéimet. Hihető mi?

Elhiszitek, hogy képes vagyok ennyit változni?

Elhiszed, hogy véget akarok végre vetni ennek? 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.