Háromszor három

látom az álmom

de hiába bánom,

ez a szerelem

Háromszor három 

képek a tálon

a levesem várom

ami nem jön el

Háromszor három 

karjaim tárom 

magamhoz zárom 

nem is múlik el sosem

 Új hét, napsütésben és dögmelegben. Meglepetés tényével ér fel a felismerés, hogy még csak május van, de máris színt kaptak a karjaim, de az orrom egész biztosan. Továbbra is változások korszakát élem, hőhullámok gyötörnek, de ennek egész biztosan oka lehet az, hogy reggel 6 fok van, amikor még fázok, napközben meg 26, amikor viszont izzadok, mint a ló - főleg, amikor szekrényeket is kell rámolni mellé. A külvárosi életmód viszont kellemes. Nevetgélő arcok, hangok, pezsgés és kikelet. Felemelő dolog csütkérezni a padon, és hallgatni, ahogy a fák rázzák lombjaikat. Olyan szép, hogy majdhogynem már giccses. Az viszont érdekesebb, amit láttam. Mármint ami megérintett belőle. Hazafelé szokásos utamon, vártam a buszt, és bámultam az úttest átellenes oldalát. Égő vörös hajú, szeplős leány, úgy ifjonti tizeske, bordzadály-rózsaszín ruhácskában, fehér szoknyában szaladgált, táncolt és énekelt. Miközben a világ hol megállt, hol rohant mellette, ő csak énekelt, és virágszirmokat rázott a hajába az útmenti fákról. Csak egy szó jutott róla eszembe: "Lila"...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.