Légy üdvözölve itt, K2lover. Valahogy számítottam erre a virtuális találkozásra - jós véna, no. Ettől függetlenül nem zavar a dolog, sem az érzéseimen nincs mit titkolni, se semmi más egyeben. Ez a blog azért public, hogy bárki olvasgassa, maga jószándéka, és ízlése szerint.

Hail mindenki egyéb! Örvendek az újonnan megjelenő beírogatóknak, meglepett ez a kis felméréske. Azok ugyanis, akik kommenteltek eddig, nem túlságosan írtak ide semmit; vagyis a látogatószám javarészt véletlen klikkelgetésekből, és unatkozó visszatérőkből áll.

Immáron sikerült úgy tűnik, munát találnom. Furcsa fintora a sorsnak,hogy az összes olyan helyen, ahol szerződést kaptam, egészségügy közelében voltam, és most is így van. Gyógyszerközpont, gyógyszerészeti intézet, most idősek otthona - sőt, még a fénymásoló is a PHARMAdent Kft. tulajdona volt. Ha van sors, ez már több, mint véletlen; márpedig sors van. talán tényleg karmikus feladat, hogy valamiképp jót tegyek az emberekkel, enyhítsem gondjaikat. Multságos kis fricska, ha hozzávesszük a világhoz való viszonyomat, bár értelme van, nem is kevés; de ezt most inkább nem kezdem el fejtegetni; inkább elmerülök a hétköznapokban a nyugdíjasotthonban... ugyanis nem egy egyszerű hely! Alapesetben sokak számára a nyugdíjasotthon nyomasztó egy terep. Haldokló öregek, járókeretek, járóbotok, tolókocsik és elfekvők. Ehhez képest ez a hely nem ilyen. Csöndes, zöldell a kert, és olyasfajta fiatalos vitalitás és vidámság hatja át a környezetet, amit nehéz máshol meglelni. Az ottlakók élik a maguk kis életét, társasággal, békében, nyugalomban; a dolgozók pedig valami féle képp megfiatalodnak az öregektől. Nem csak lélekben értettem ezt. Az ottani korosztály röhögve anyám lehetne (mivel többsége nő). 50-es átlagkorosztály, anyák, feleségek - és mégis, többségükben nem csak belsőleg nem lehet felismerni az öregecskedő, éltes középkorú alakokat. Külsőleg is találkoztam olyan anomáliával, hogy egy ránézésre jól karbantartott 30as könnyedén megjegyezte, hogy a lánya csupán 4 évvel fiatalabb nálam. Némi matematika, és máris kiderül, hogy legalább 40...és akkor még mindig 19 évesen szült. A főnök szintúgy kora40es, ránézésre, fitt, fiatalos...csak épp nosztalgiával gondol az 50. születésnapjára, amikor a kolleginák chippendale showt rendeztek neki.

Nem mondhatnám, hogy jó munka. Vagyis pontosítok, a munka jó. Nem nehéz, nem leterhelő, és meglepően kötetlen. Ettől függetlenül a fizetés pokoli tré. Egyelőre. Idővel jobb lesz, a közalkalmazotti már csak ilyen! Mégis, valahogy boldog vagyok itt. A hülye viccekkel, amiket egymás közt ejtenek el, a zöld, tiszta környezettel, ami majdhogynem a városban elérhető menyország számomra, és azzal az életvidám szellemiséggel, ami körbeleng. Hogy nem számít, hogy kétszer olyan idősek, mint én. Nem számít, hogy valaki egyetemet végzett, valaki pedig csak lapáttal ment át az érettségin. A főnök ugyanúgy leül a népek közé, reggelizni és viccelődni, mint a legutolsó takarító - vagy épp pillanatnyi közvetlen főnököm, a gondnok. Egyetlen alak volt csak, aki azt tanácsolta, menjek tovább, tanuljak, keressek mást, keressek többet - nah ő az egyetlen, aki 40 fölöttinek néz ki vastagon. Pedig ő csak 34 éves...

A kép eredete számomra ismeretlen; Thoomas humorportálján találtam rá. Per pill ez a háttérképem. Szeretem ezt a képet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.