Avagy minden halálba menő megérdemli a tiszteletet. Ez a mondat leginkább a délelőtt megnézett A Nap birodalma című film hatása alatt fogalmazódott meg bennem, de korábban sem tagadtam volna meg, mint ideát. Elnézést mindazoktó amúgy, akik várták, hogy írjak. Nagymamám szerdai halála sokminden olyan dolgot összeomlasztott bennem, ami elengedhetetlen lenne az íráshoz, ilyen pl a hangulat. Nem vagyok különösképp az az ingszaggató, önkorbácsoló, "nemtudokígyélni" felfogású alak, ami a halál témakört illeti, de nem is vagyok egy érzéketlen tapló. Gyászoltam a magam módján, csöndben és magamban. A halál számomra természetes dolog; nem az a kérdés igazán, hogy mikor éri el az embert, hanem hogy miért, avagy hogyan. Ha egy teljes életet élt az ember, és nyugodt, békés halála van, az jó halál. Ha valaki azért hal meg, mert ezzel éli meg élete értelmét, vagy célját, az is jó halál. Ha segít, megment másokat - az is jó halál. Csak valahogy manapság az emberek vagy nem tudják elérni a jó halált, vagy nem engedik neki. Nagymamám légzése 3 hét alatt 4x állt le. Lehetett az elején tudni, hogy mi lesz a vége, de az emberiség nem fogadja el sokszor azt, hogy az élet nem csak úgy érhet véget természetesen, hogy elalszik valaki. Pont tegnap láttam a hírt a TVben, hogy pl angliában a tinik közt egy bizarr, öngyilkossági divat-hullám kapott szárnyra. Az utolsó "delikvens" egy 17 éves lány volt. A lányok, különösen a fiatal lányok halála mindig is közelebb volt hozzám, mint a hímnemű egyedek halála. A nő egy csomó olyan dolgot átélhet, amit egy pasi nem. Persze, ez visszafelé is így van, de az én erkölcseim és habitusom alapján a férfi valahogy mindig is "feláldozhatóbb" szereplő volt. Egy férfi küszködik, harcol, szolgál és meghal. A nő túlél, teremt, gyereket szül...Sosem fogom megérteni, hogy egy jövővel potenciálisan rendelkező fiatal lány miért öli meg magát. A pasikét sem fogadom el, de azt valahol megértettem én is. Csak épp én nem adtam fel. 

Kamikaze: A japán hitvilág Isteni szele, ami megmentette a szigetvilágot a mongol hordáktól. Közismertebben a pilóta, aki önmagát feláldozva zuhan bele gépével az amerikai hajókba, hogy ezzel nagyobb kárt okozzon az ellenségnek. Az angol szlengbeni megszólítása "crazy" pontosan mutatja a világ hozzáállását az ilyen cselekedetekhez. Őrültség, csak egy elmebeteg elme elmebeteg ötletének tartják. Miért tartja mindenki őrültségnek azt, ha valaki meghal egy célért, amit maga választott? Természetesen, én is elítélem a kötelezően beállított öngyilkos pilóták intézményét, de mostanáig nem tudják eldönteni az általam figyelt, olvasott vagy egyéb módon követett történészek, hogy kamikaze pilóták önkéntesek voltak-e vagy sorozott újoncok. Nem tagadom, valahol mindig is megérintett az elhíresült japán haditörténeti elemek: szamurájok, a harc tisztelete és dicsőitése, önfeláldozás a végsőkig, és a becsülethez való konok ragaszkodás. Ha elfogadjuk, hogy egy szamuráj szeppukut követett el a becsületükért, miért nem fogadják el, hogy egy japán katona úgy hal meg, hogy közben is "harcol"? Az életüket adták egy célért, amiben hittek, amit akartak, amire vágytak. Minden hőst ez tett hőssé. Mármint a mártír-kategóriás hősöket, akik túlélték a hazardirozást, Azok nem haltak meg a vágyaikért. A Kamikaze számomra jó halál...

 Kamikaze(2): mindaz a viselkedési mód, amit az utóbbi napokban folytatok. Mármint úgy érzelmileg. Hülyeség hülyeség hátán, karöltve Zolival, vagy csak bús magányommal. A közös hülyeség annyi, hogy én hagyom, hogy ő eljátssza minden pénzét. Miközben én minden verbális módszert bevetve igyekszem lebeszélni erről. A magányban elkövetett KAMIKAZE lényege, hogy égessük be magunkat totál ismeretlenek előtt, reménykedve valami oltári baromságban. Az esetek többségében (per pill 100%ban) ez azt jelenti, hogy mailt írok lányoknak, akiket a melóban látok. Ott volt Ő, akiről írtam itt is. Jelzem,  ZAZUnak (üdv itt, Zazu!) külön kiemelve: válaszolt! Kedvesen, aranyosan, tündérien mosolyogva (gondolom én), bár most kivételesen akcentus nélkül. Hűvösen, távolságtartóan, tárgyilagosan. Köszöni szépen, remek a szakdolgozat, és semmi baj sincs az angolommal! Remek munkát végzünk, csak így tovább, ritkaság az ilyesmi manapság magyarországon... Valahogy ezek után nem tudok mit írni neki, pedig semmi másban nem reménykedhettem...Szóval jelenleg csak a fejemet tudom vakargatni. (fránya korpa:P). DE!!! a hülyeség nem hülyeség, ha az ember csak egyszer követi el. Áhhhhááháááá! Nem, én bizony csuklóig hülye vagyok, úgyhogy megtettem ismét. Ezúttal egy másik lánnyal. Pedig vele nem is beszéltem órákat telefonon, csak bejött kétszer, a szemembe nézett, először fekete keretes szemüveggel, aztán talpig piros ruhában. Azóta csak piroskaként ábrándozok róla bent a melóban, amikor eszembe jut a szemében látott érdekes villódzás. Pedig tuti, hogy csak szél volt akkor odakint, ő pedig rohant, hogy el ne késsen az irományával. Ennek ellenére elbűvölt; és csak az iwiw adatlapja megnézése után kezdtem el sejteni, hogy mivel. Naná, hogy táncos! Csak épp nem Salsa, ő flamencozik. Meg egyetemre jár. Meg a képei alapján bulizik ezerrel:P Egyszóval tökéletesen nem olyan, mint én. Visszakanyarodva a hülyeségre: neeeem, nem elég ugyanazt a marhaságot megcsinálni, mint a másik lánynál, hogy felteszek egy idióta kérdést, amivel senki sem tud mit kezdeni. Neeehhehhehhehheeeem...^^ Kapásból rákérdeztem, zavarná-e ha ismerkedni próbálnék vele. Mindezt afféle "Félénk pasi keresi...ahh...izé...hagyjuk, nem fontos..." stílusban. Olvasni olvasta, válasz egyelőre nincs...Talán szerencsére...:$ Az mindenesetre kiderült, hála az Iwiwnek,az ismerőseim felének az ismerősének az ismerőse. Úgyhogy Csibike, igazad volt (vagy valakinek a blogodról). Tényleg el lehet jutni öt lépésből bárhová. Bár ez most épp kettő lett csak. Van értelme reménykedni? Ha azt mondom, amikor csak a közelébe kerülök (virtuálisan) deja-vu érzésem van, van értelme reménykedni?^^

Más: Dirti Dancing. Rühellem ezt a filmet. Eddig se szerettem, mivel drágalátos nővérem éveken keresztül csak ezt volt hajlandó nézni, és mivel én voltam a kisebb, sosem ágálhattam ellene. A végére már hánytam a zenétől, a bézs rúzstól, Patrik Svájcitól és az egész baromságtól. Most is hányok. Egy ilyen filmet sztem nincs olyan pasi, aki jóérzéssel végig tudna nézni...Hogy miért mégis ez zörög a háttérben? Tánc...Hiányzik...:( 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.