Nahh a mai nap kapcsán megpróbálom összeírni azokat a gondolatokat, amik ma úgy eszembe jutottak. Tutti, hogy hülyének fognak nézni páran, de sebaj.

Hó: Fehér. Nedves, hűvös, csillogó, pihepuha, balzsamos, ábrándozásra sarkalló. Nyúlós, dermesztő, latyakos, pengeként mar. Varázsos csillag, ezer fényű tünemény, Holle anyó paplanja, magasban kristályosodó vízcseppecskék.

Hó: egy év tizenketted része, naptári fogalom, elnevezésük eredete, származás, Augustus császár, Gergely-naptár, magvető hava, holdhónapok.

Hó...Két betű, mégis mennyi mélysége, jelentése, árnyalt oldala van. Mennyi mélysége lehet ezek után a "Magánnyal és félelemmel korbácsolt, fájdalmas reménytelenség"nek! Valamiért mégis mindenki csak annyit mond rá: depresszió. 

Ha a világ nem tud elfogadni olyannak, amilyennek, azt mondják, változz meg. Ha te nem fogadod el a világot, a világ megváltozik érted?

Ha örülni kell annak, hogy egy ünnepnapon szeret a családod, szeretnek a szeretteid, akkor az már elég elkeserítő ahhoz, hogy ne tudj örülni neki.

Ha a kiveted magadból a valóságot, őrült vagy. Ha a valóság kivet magából, művész.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.