Ma, életemben először foglalkoztam komolyan azzal a gondolattal, hogy feladok mindent. Életet, álmokat, vágyakat, blogot, embereket...Valami beteges módon élt bennem mindig a remény, hogy valahol mégis csak jó, amit csinálok, valahol, valahogy van értelme annak, hogy küszködök a magam módján, a magam útján, és EGYSZER a jövőben lesz egy pillanat, amiért majd megéri azt mondani, hogy igen, ezért szenvedtem eddig. Hogy lesz egy lány is talán, aki azt mondja: igen, ez más...de épp azért szép, épp azért jó. Vagy hogy csak emberek lesznek, olyanok, akik megértik amit mondok, akik elfogadják, ahogy élek, még ha ők nem is tudnának így élni. Aztán ma megint rájöttem, hogy ebből nincs semmi. Mo sem több, mint K2, vagy mint akárki más. Exem sem több, mint egy tökéletesen hétköznapi alak, aki a vallást választotta magának az emberek helyett. Lobonc meg ugyanolyan marha, mint eddig is volt...Úgyhogy ide vezetett a küzdelmem, a reményeim, az álmaim és a fantáziám: a semmi közepére. Tegnap kipakoltam a szennyest anyámnak, ma apámnak. Mindetten szembe kellett nézniük azzal, hogy egyszem elcseszett fiuk képtelen megtalálni a helyét a világban, de még csak egy olyan ösvényt sem talál rajta, amin át lelavírozhatja a neki szánt pár évet. Nincs pénzem, álmaim, vágyaim, barátaim, társaim...se családom, akárki is sértődik meg rajta. Egyszóval és röviden: egyedül vagyok. Tökéletesen. Exem még 3 napig jön ide haza...holnap másfél órára, és jövő héten két napra, aztán ennyi, megy, és a maga életét éli a továbbiakban. Holnap megyek át, és beszélek apámmal a tartozáshalmazról, amiről sem én nem fogok tudni beszélni, sem ő nem fog tudni hallgatni. Egyszerűen nem értem a világot, nem igazodok ki az útvesztőkben, a pénzhez meg tetszik vagy sem, nem értek. Nekem mindig egy olyan dolog marad, ami jó, ha van, de csak addig, amíg vagy olyat nem veszünk belőle, ami nekünk okoz örömöt, vagy míg meg nem oszthatjuk valakivel, aki boldoggá tesz minket. Ha belegondolok, hogy mennyit költöttem lányokra a nagy semmimből...Lassan ott vagyok, hogy talán a tartozás sem lenne, ha azt fizettem volna a randik helyett. Csak akkor jobbnak tűnt boldogságot csempészni a mindennapokba magamnak, nekik. Aztán elfogyott a pénz, elfogytak a lányok, és maradtam ami. Csődtömeg. Életben, szerelemben, álmokban. Most már nem is arról szól talán az életem, hogy nem engedek az elvárásaimból, és nem kezdek ki azokkal, akiknek egy csepp hibájuk is van - sokkal inkább arról, hogy már nincs is senki, aki érdekelne. K2, Mo, R1...egyszerűen eltűntek, megszűntek, az emléküket meg lehúztam a WC-n. Eddig talán vártam, hogy jelentkezzenek, írjanak, gondoljanak rám, most már ez sem érdekel. Ha R1 rámklikkel, becsukom az ablakot, hogy Mo már egy napja végzett a ZHval is csak úgy esik le, mint valami, amit már megint elfelejtettem. Már talán az sem tud izgatni, hogy K2 sem olvassa a blogot, mert ha olvasná, megtalálta volna benne, hogy ha akar, találkozhatunk. Úgyhogy a jelek szerint nem is akar találkozni. Minek foglalkozzak én ilyenekkel? Minek emeljek akár egy hajszálat is odébb csak azért, hogy nekik jobb legyen? Szakadjanak bele a maguk életőbe egyedül, vagy oldják meg, ahogy akarják. Skyppy, vagy valaki, aki az ő nickjét használta írta azt, hogy nem megy, és soha nem is fog, mert önző, egoista alak vagyok. Tévedett. Nem voltam. MOST MÁR viszont az leszek, mert nincs, aki megérdemelje azt a figyelmet, és azt az álomvilágot, amit magamban dédelgettem. Nem érdemlik meg a gondolataimat, a vágyaimat, nem érdemlik meg, hogy miattuk szenvedjek akár csak egy pillanatot is. Úgyhogy igazából azt sem érdemlik meg, hogy akár csak egy percet is rájuk áldozzak az életemből. Gebesszenek ők, ha akarnak valamit. Én megtartom azt a kis életvágyat, ami még maradt arra, hogy túléljem ezt a helyzetet valahogy - akár az utcán, akár a híd alatt, akár milliárdosként, akár csóróként. Megvárom azt, amiért megszülettem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.